Ezért is volt régen nagyon praktikus háziállat a macska. Hiszen nem csak megvédte a házat a kártékony rágcsálóktól, de ezzel a vadászattal még a saját ellátását is megoldotta.
Vagyis az egér nem volt más, mint egy élő macskaeledel. Így a túlzott elszaporodását könnyen meg lehetett akadályozni.
Nevezetesen ha ősi ellenségét, mondjuk egy bundás kandúrt, betelepítettünk a házunkba.
Számtalan történet íródott erről és még a híres Tom és Jerry rajzfilm is a kettőjük ellentétét dolgozta fel óriási sikerrel.
Hiszen a világ megismerhette általuk ezt a soha meg nem szűnő ellentétet és harcot, ami a macska-egér között fennáll.
Tom a macska minden epizódban el akarta fogni a találékony Jerry egeret. De tulajdonképpen megenni soha nem akarta.
Azt gondolom, hogy a mai cicák, főleg a városi lakásban élők, szintén nem tekintenének egy egérre macskaeledelként.
Hiszen a vadászösztön talán ott lapul mélyen bennük, de szívesebben tömik meg a pocakjukat valami ízletes macskaeledellel. Mondjuk táppal vagy egyéb eleséggel.
Ezért ráadásul nem kell még harcolniuk sem. Hiszen a gazdi öléből egyenes út vezet a tálig. Ott aztán az ínycsiklandó falatokat megérezve, biztosan eszükbe sem jut, hogy szívesen vadásznának.
Mondjuk egy eltévedt szürke cincogóra.
A macskaeledel megváltoztatta a macskák világát.
Nagymamám hosszú történeteket tudott mesélni Cili cicájáról. Aki a padláson lakott és csak akkor jött le dorombolni vagy törleszkedni, ha egy kis tejecskére vágyott.
Ott fen elég meleg volt. Sőt bőven akadt dolga. Hiszen a takarmány tárolására is használták a padlásteret a szülei. Így aztán bizony hamar befészkelték magukat az egércsaládok oda.
Persze csak addig, amíg Cilike fel nem fedezte a búvóhelyüket. Akkor aztán nagy kergetőzés hallatszott fentről. Utána általában a cica elégedetten és jóllakottan sétált le a létrán.
Ezért szerették és megbecsülték Cilikét. Eszükbe sem jutott, hogy külön kéne etetniük, vagy bármilyen macskaeledellel ellátniuk a tejen kívül. Amit viszont kihízelgett magának rendszeresen.
Azonban egy nap Cilike nem jött elő. Nem hallottak zajokat sem a padlásról és ezt furcsának találták. Gondolták a nagyimék, talán nincs kedve lejönni.
De 3 nap után már aggódni kezdtek. Végül a nagymamám, aki akkor még kislány volt mégis felmerészkedett, hogy megkeresse Cilikét. Pedig a padlás tiltott terület volt számára.
Meg is találta, de cicája nem az egérfogással vagy üldözéssel volt elfoglalva. Hanem egészen más tevékenység kötötte le.
Anyai teendőinek tett eleget, ugyanis négy pici cicát szoptatott éppen és őrzött féltő szeretettel. Volt nagy öröm a családban, most aztán felváltva látogatták a cica családot.
Vittek nekik tejet meg finom falatokat, akkor ez számított macskaeledelnek. Ezeket egyelőre Cilike etette csak meg. Hiszen a szőrös apróságok nem tudtak még enni.
Mitől boldog a cica?
A legszebb dolog mégis az volt a történetben, amikor Cilike lehozta csemetéit. Azért, hogy megmutassa őket a családnak és büszkélkedjen velük.
„A testvéreim és a szüleim is megcsodálták a jól fejlett pöttöm cicákat." –mesélte tovább a nagyi. Sőt még a szomszédokban is híre ment a szaporodásnak.
Rögtön találtunk is gazdát az édes szőrcsomóknak. Szerencsére nem azonnal kellett megválnom tőlük, hiszen annyira megszerettem mindet.
A legérdekesebb dolog az volt, amikor végig nézhettük, ahogy Cilike vadászni tanítja őket.
Folytatódott a történet. Hozott a szájában egy kissé megnyomorgatott egeret és a kölykök közé eresztette a macskaeledelnek szánt riadt jószágot.
De ha el akart inalni a kis huncut, visszahúzta és meglapogatta ismét. Mert a kicsik még nem voltak elég fürgék.
Nem voltunk ezen felháborodva, hiszen ez természetes volt. Cilike csak az életre tanította a kölykeit. Mi pedig nem avatkoztunk az életükbe.
Mert tudtuk, hogy bár a mi macskáink, de mégis macskaként kell élniük. Ki tudja jól tettük-e, az más világ volt gyerekeim!
Nem voltak állatvédők és nem volt külön macskaeledel, tápszer sem konzerv Cilikének.
De ha leültem a lépcsőre és az ölembe kuporodott dorombolva, úgy éreztem mégis "összetartozunk”.
Szerintem nagyon boldog volt az én cicám és én gyerekként szintén nagyon az voltam. Igen, akkor azok a cicák úgy éltek a mostani cicák egészen máshoz vannak szokva.
A macskaeledel jobb mint az egér?
Így a nagymamám is hamar megtanulta, amikor eljött hozzánk látogatóba, hogy a mi cicánk nem a padláson lakik. Hanem velünk él a szobában.
Hogy felül a radiátorra és a fotelbe is oda kuporodik gyakran. Hogy vitaminokkal és különféle macskaeledelekkel biztosítjuk a fényes szőrét és tudja mit jelent a zacskónyitás.
Azt is megértette, hogy a mi kis szőrös kedvencünk már nem vadászik egérre és kiscicákat sem nevel. A nagyi nagyon felvilágosult volt és imádta a mi kis cirmosunkat.
De azért sokszor rajtakaptam, ahogy beszélt hozzá és a fejét csóválva mondta neki!
„Milyen cica vagy te? Tudom, hogy szeretsz lustizni, de azért nem szeretnél a tetőkön kóborolni éjszaka vagy tejet lefetyelni néha?
Látom, hogy jól érzed magad itt és szereted a családot. Nem is csodálom, de biztos, hogy boldog vagy itt és így?”
A mi Cilikénk, aki nagymamám cicájának a nevét örökölte meg természetesen, nagyon érdeklődve tudta hallgatni a meséket. Sőt a és a kérdéseket is.
Igazi kis doromboló, ragaszkodó társa volt a nagymamámnak. El nem mozdult mellőle, amíg nálunk volt.
Szinte mindig az ölébe kuporodott, ha leült egy fotelba és a dorombolásával jelezte neki, hogy „Igen, én most nagyon boldog vagyok így és itt!”
Még jutifalatot vagy macskaeledelt sem kérek tőled csak velem legyél. Nekem ez jó és érzem, hogy neked is. De egeret enni, ugye ez nem komoly?
Ki-ki lakjék a házában
Amikor eljött a nap, hogy a nagymamám haza induljon, a legjobban a cicát sajnálta nem a várost.
Bíztattuk, hogy szerezzen be magának otthonra egy ilyen kis társat, de csak legyintett. Olyan jó volt, hogy itt az otthonomtól távol sem voltam magányos.
Mert a ti Cilikétek mindig ott volt velem. Amikor dolgozni mentetek meg iskolába és még szép emlékeket is ébresztett bennem.
Ha az ölembe ült kicsit újra kislány voltam és úgy éreztem, hogy az én régi Cili cicám dorombol nekem. Majd jövök újra, ha erre az érzésre szükségem lesz.
S akkor én azt gondoltam, hogy a cicák akkor boldogok, ha az embereket boldoggá tudják tenni.
Na és persze ez az érzés kölcsönös. Most lettek csak igazi társaink ezek a kedves háziállatok.
Amikor nem csak hasznuk miatt tartjuk őket, mert mondjuk kiirtják a kártékony egereket.
Sokkal inkább azért engedjük be a cicákat az otthonunkba és az életünkbe, hogy ebben a zord, elmagányosodott világban kicsit társra leljünk bennük.
A macskaeledeleket ITT találod
Kérdésed van? Vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy kövess minket a Facebook-on
