Macska

A macskák nem viccelnek, amikor a gazdijukkal interakcióba lépnek, az ő esetükben nincsen helye az udvariaskodásnak. A függönyön való lógásnak viszont igenis van, és annak is, hogy sunyi akcióba lendüljenek, hogy elcsenjék az asztalon árválkodó csirkemell falatkát.

Minden cica más és más, igazi egyéniségek, amelyhez saját ízlés társul. Valószínűleg így volt ez már akkor is, amikor az ókori egyiptomiak háziasították őket, bár akkor még inkább a kártevőt ritkító tehetségük állt az előtérben.

A helyzet aztán megváltozott, gyorsan sikerült feldorombolniuk magukat a ranglétrán, és a macska isteni szimbólummá lépett elő a kultúrájukban. Vajon miért temették el őket is mumifikálva, sőt az igazi nagyok mellé mumifikált egerek is kerültek a sírba? Ahogy Sir Terry Pratchett, angol író mondta egyszer, “a macskákat istenként tisztelték az ókorban, és ők nem feledkeztek meg erről”.

Ma már minden tudás és eszköz a rendelkezésünkre áll, hogy felelősségteljes gazdái lehessünk a miniatűr istenségként viselkedő kedvencünknek. Elsősorban olyan lakóteret kell neki teremtenünk, ahol biztonságban érezheti magát, és főleg kölyökkorában, nem tud kárt tenni magában.

A macskák bár független lények, mégis igénylik az emberi társaságot. Igen, kell nekik a kiszolgáló személyzet, aki minden áldott nap optimális összetevőkben gazdag étellel és elegendő vízzel kényezteti őket. Egy nap kétszer! Nem hagyva magunkat megtéveszteni az állandóan üres cicapoci színjátékkal. Na jó, a jutalomfalat néha jár, hiszen azok olyan finomak.

Egy macskának szüksége van tisztán tartott, kényelmes fekhelyre, ellenkező esetben (vagy annak ellenére) könnyen találhatjuk meg a tiszta ruhák tetején vagy a ruhásszekrényben. Vagy az ágyban. Vagy máshol, ahol semmiképpen sem szeretnénk. Elengedhetetlen a rendszeres, a szőr hosszának megfelelő szőrápolás. Bár mindig gondoskodnak róla, hogy makulátlanul tiszta legyen a bundájuk, az még nem elegendő, hogy megmeneküljenek a szőnyegeink a szőrhullástól.

Oda kell figyelni a rendszeres állatorvosi kontrollra, az oltásokra és a féreghajtásra, ugyanúgy, ahogy a bundában megbúvó élősködők távoltartására is.

Hiába teszünk mi meg bármit, az nem garancia, hogy őkelme vagy őnagysága akkor engedje magát dögönyözni, amikor mi szeretnénk. Egyes fajok jobban igénylik a cirógatást, míg mások megtartják a három lépés távolságot. Ugyanígy van ez a nyávogással is.

Némelyeknek állandóan van közölnivalója, és a hangskála a vékony cincogástól a brekegő hangeffektusokig terjed, míg mások ritkán szólalnak meg. A felnőtt macskák ugyanis csakis velünk, emberekkel kommunikálnak nyávogva, egymással nem. Tehát jobban tesszük, ha szót értünk, és elsajátítjuk kedvencünk szótárát.

Az engedj ki, engedj be, adj enni, simogass, hagyj békén, kelj már fel biztosan közöttük van, hegyezze mindenki a fülét!