Morzsi
Amikor a kicsi tacskó hozzám került, tényleg akkora volt szinte, mint egy morzsa, ezért adta magát a dolog, hogy a csöppnyi állatnak ez legyen a neve! Hamar megtanulta és megszerette az én kis jószágom újdonsült nevét, s biztosan nagyon szerette is hallani, mert sokszor kellett neki ismételgetni, mire megértette vagy meghallotta. Az első időszakban szinte csak ezt lehetett nálunk hallani: „Morzsi nem szabad, Morzsa gyere ide! Morzsikám mit csináltál már megint?!” S persze még sorolhatnám, de biztosan mindenki ismeri a történet ezen szakaszát, amikor új jövevény kerül a házhoz, s ez a kis kutyus nevezetesen igencsak élénk és aktív természetű. Azt hittem, hogy a gyereknevelés után engem már semmi sem tud kihozni a sodromból, de rájöttem, hogy tévedtem. Sok-sok türelemre és még több szeretetre volt szükség ahhoz, hogy piciny ebemmel kellően összecsiszolódjunk. Főleg az első időszak volt nehéz, amikor a kötelező oltások miatt nem lehetett még kivinni, s napi tevékenységének kizárólagos színtere a lakás volt. Amit ember el tud képzelni, és persze amit nem, azt is elkövette az én csöppnyi Morzsám. Mivel otthon dolgoztam, azt gondoltam, hogy így könnyű dolgom lesz, hiszen állandó felügyelet mellett tartom majd, de ez az elképzelésem nem jött össze. Papucsok, szemüvegek, távirányítók megrágcsálásával bizonyította be az én találékony négylábú barátom, hogy bizony akkor is lehet csintalankodni, ha a gazdi a közelben van! Még az internetet is sikerült kiiktatnia a lakásból, a vezeték szekrény mögötti elrágásával. Gondolom megunta, hogy a számítógép előtt ülök, és nem vele foglalkozom. De amikor este az ölembe kuporodva aludt, vagy bebújt a takaróm alá és ott szuszogott, minden meg volt neki bocsájtva.
Az első séta
Aztán eljött az a nap is, amikor minden oltást megkapott, chip került a nyakába és nyugodtan indulhattunk első, közös sétánkra. A lakásban már gyakoroltuk a pórázon való sétát, de azért nem ment minden rögtön zökkenőmentesen. Persze, még kicsi, majd megszokja, vigasztaltam magamat. Tanácsot kértem, utána néztem, hogy hogyan is tehetem a sétát mindkettőnk számára élvezetessé és azért azt sem akartam, hogy összevissza mászkáljon a járdán. Érdekelte minden és mindenki, így nem volt könnyű dolgom. Csepp kutyus létére kikezdett a nagyobb kutyákkal és gyakran kellett a hónom alá kapnom, hogy a szemtelensége következményeitől megmentsem. Mindesetre nagyon jól szórakoztunk, mindig percre pontosan tudta, hogy mikor is van itt a séta ideje és finoman vagy kevésbé finoman, de figyelmeztetett is rá. Nem volt mese, ha elindult, az ajtó felé, menni kellett, különben egy kis tócsával is képes volt nyomatékosítani a kívánságát. Lassan összeszoktunk, alkalmazkodtunk egymáshoz és azt vettem észre, hogy legalább annyira élvezem a napi 3-4 sétát, mint ő és jól is esik. Közben beszélgetni is tudtam Morzsival és az volt a legjobb benne, hogy mindig türelmesen meghallgatott, soha nem szólt bele a mondandómba.
Egy ilyen kellemes séta során akadtunk össze egy régi barátommal, aki nagy kutya rajongó. Egyből meg is gyömöszölte az én szemem fényét, meg is dicsérte aztán csodálkozva kérdezte:
- Miért nincs Morzsi nyakában biléta?
- Biléta? Minek, hiszen van chip a nyakában, az nem elég?- kérdeztem
- Elégnek talán elég, ha olyan valaki találja, meg aki be tudja olvasni az abban szereplő adatokat chip leolvasóval. De mi van, ha elkóborol az utcán és haza akarják vinni?
- Látod, ebben igazad van, ez eszembe sem jutott eddig, veszek is neki egyet, köszi a jó tanácsot.
Így is történt, útközben választottunk Morzsinak egy pofás bilétát, amire a neve és az én nevem, telefonszámom felkerült, rá is került a nyakörvére és olyan büszkén lépkedett benne, mintha valami ajándékot kapott volna, akkor még nem sejtettük, hogy mekkora ajándék is volt!
Elveszett a kutyám!
Aztán hosszú idő eltelt örömben és békességben. Úgy éltünk, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Igyekeztünk egymáshoz igazodni, jókat szórakoztunk és már nem kellett rászólni Morzsira, mert nem rágta szét a földre leesett tárgyakat, a szekrények és ágylábak is biztonságban voltak tőle és a napunk fénye mindig az volt, amikor közös sétára indultunk. Így volt ez azon a szilveszteri estén is, amikor szokásos esti köreinket róttuk az utcákon. Ám ekkor az egyik sarokra érve hirtelen egy petárda durrant előttünk és az én tacsim ijedtében kitépte magát a kezemből és eliramodott. Hiába szólongattam, a nagy tömegben és a sötétedő utcákon nem leltem a nyomát. Nagyon elkeseredtem, mert úgy gondoltam, hogy félelmében nem talál haza, hiszen az indulatok egyre jobban elszabadultak a szilveszteri hangulat hatására. Ezen az estén, az év utolsó napján így hűséges társam nélkül kellett hazatérnem. Míg mindenki ünnepelt és boldog volt, én szomorúan gubbasztottam otthon egyedül, kimozdulni sem volt kedvem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz az újév négylábú barátom nélkül. Aztán elnyomott az álom, úgy mentem át az újesztendőbe, hogy észre sem vettem. Csak lézengtem másnap is, nem volt ünnepi érzésem egyáltalán.
Az újév szerencsét hozott
Eltelt a délelőtt és már kezdtem azt hinni, hogy Morzsi ugatását nem fogom többé hallani, amikor megszólalt a mobilom és egy kedves hang azt kérdezte, hogy van-e nekem ilyen nevű kutyusom?
Majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor elmondta a vonal túlsó oldalán lévő fiatal lány, hogy a parkban találta az én kis kedvencemet egy pad alatt kucorogva. Egyből megnézte a nyakán a bilétát és már hívott is, mert arra gondolt, hogy az én reszkető kicsi ebemnek most a gazdijára van a legnagyobb szüksége. Igaza volt, rohantam hát a közeli parkba és miután ki örvendeztük magunkat az én csöppnyi tacskómmal, hálásan megköszöntem a kislánynak, hogy segített nekünk újra egymásra találnunk. Ő azonban csak legyintett, hogy köszönjem a bilétának ami Morzsim nyakában volt, hiszen nélküle kóbor ebnek is hihette volna, és talán beviszi egy menhelyre. Persze ott megnézték volna a chipet is, de addig is nélkülöznünk kellett volna egymást, ki tudja meddig még.
Meg is beszéltük hazafelé az én okos kis jószágommal, hogy mindig lesz biléta a nyakában, de ettől függetlenül, ezentúl még jobban vigyázok majd rá, hiszen ez a gazdi dolga.
Este pedig sok-sok pocak simit kapott a szerencsés hazatérése örömére.
Kérdésed van? Vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy kövess minket a Facebook-on!
